Intézménymutató:
Magyar Egyetemistak es Fõiskolasok Egyseges Szervezete /Mefesz/
2007. október 23.
Dr. Kiss Tamás jogász, a Magyarországi Politikai Foglyok Országos Szervezetének alelnöke több napig vesz részt az erdélyiek ünnepi rendezvényein. Október 21-én Sepsiszentgyörgyön a POFOSZ kitüntetéseit adta át tíz erdélyi magyar ötvenhatosnak. Dr. Kiss Tamás tavaly a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány évi díját vehette át, majd azt átadta Józsa Árpád Csabának a Sepsiszentgyörgyön felállítandó ‘56-os emlékmű költségeire. 1956-ban a Magyarországon megalakuló főiskolai és egyetemi ifjúság szegedi szervezete, a MEFESZ küldöttként utazott Budapestre, hogy az október 20-án meghirdetett húszpontos programot, elfogadtassa a fővárosiakkal, és megkezdjék országszerte az egyetemisták MEFESZ-szervezetekbe tömörülését a kommunista DISZ helyett. Így az október 16-án Szegeden megalakuló MEFESZ elsőnek kezdeményezett forradalmi megújulást. Október 22-én a budapesti Műegyetem nagygyűlésén ismertették és a tizenhat pontban elfogadták a szegediek javaslatát. /Puskás Attila: Vendégünk a ,,szegedi küldött”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./
2008. február 20.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról készítettek összefoglaló jelentést a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum történészei, a dokumentum főként az alföldi városban történteket elemzi, de a kutatók fontosnak tartották, hogy szélesebb kitekintést is adjanak arról, mi zajlott ötven évvel ezelőtt Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Vincze Gábor vezette történészcsoport az MTI-hez is eljutatott tanulmányban emlékeztet arra, hogy a kivégzettek háromnegyede munkás vagy paraszti származású volt. A bírósági eljárások szinte egytől egyig koncepciós jellegűnek tekinthetők. A vádlottakat megfosztották legalapvetőbb védekezési és emberi jogaiktól. A védők tevékenységét korlátozták, a vádlottakkal csak a nyomozás lezárása után találkozhattak, a tárgyalásokon az ügyvédi munka pedig szinte sohasem irányult a felmentésre, pusztán a halálbüntetés vagy a börtönbüntetés csökkentésére. A dolgozat a jelentősebb magyarországi politikai perek ismertetése mellett kitér a határon túli magyarokat ért megtorlásokra, így a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben indult eljárásokra is. A tanulmány készítői bemutatják a Szegeden a forradalom kirobbanásában fontos szerepet játszó MEFESZ alapítói ellen indult pert, valamint a további megtorlásokat. Szegeden a forradalom kapcsán összesen 249 embert állítottak bíróság elé, a vádlottak közül Kovács Józsefet és Földesi Tibort halálra ítélték, több tucatnyi embert pedig hosszú börtönbüntetéssel sújtottak. A tanulmány szerint a hódmezővásárhelyi megtorlások országos összehasonlításban inkább enyhébbnek voltak mondhatóak. Ennek ellenére Vásárhely is megszenvedte a forradalom leverését, a megtorlások közvetlen áldozatainak száma mintegy száz-százötven főre tehető. /Tanulmány az 1956-ot követő megtorlásokról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2008. október 24.
„A lelkek mélyén élő szabadságvágy hihetetlen mértékben és mélységben lobbantotta fel a forradalom lángját, s csodálatos dolgot valósított meg: a magyar nemzet egységét” – értékelte ‘56 jelentőségét dr. Bura László október 23-án Szatmárnémetiben a Szent István Kör által szervezett megemlékezésen. Az előadó az 56-ot megelőző kelet-európai eseményekről beszélt, illetve a magyar forradalom szerepéről a szovjet-szocialista tábor megbontásában. Emlékeztetett a romániai elnyomó intézkedésekre: 1945 januárjában az országból százezernyi német (sváb) származású férfit és nőt tehervagonokban kényszermunkára vittek a Szovjetunióba, ugyanebben a hónapban sok ezer, a frontról hazatért magyar katonát összefogdostak, akiket a földvári internálótáborba (s onnét a Szovjetunióba) vittek. Politikai perekben számoltak le az ellenfelekkel, államosították az egyházi iskolákat, megszűntették a görög katolikus egyházat, a nyugati határ menti övezetekből több mint tízezer családot az ország más vidékére telepítettek, a Jugoszláviával szomszédos területről a német lakosságú falvakat áttelepítették a Baraganba. Átnevelő munkatáborokat létesítettek, ezeket egészítette ki a hírhedt Duna–Fekete-tengeri csatorna hatalmas munkatelepe. Magyarországon 1956. október 16-án a szegedi egyetem jogi karán megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, amelyen megfogalmazták: demokráciát, függetlenséget, szabad választást kívánnak. Huszadikán csatlakozásra szólították fel Budapest, Pécs, Debrecen egyetemeit. És eljött 23-a, amikor Budapesten a Műszaki Egyetemről megindultak a hallgatók. Nemcsak a kormány menesztését kívánták, hanem megfogalmazták a független Magyarország igényét, a szovjet csapatok kivonásának óhaját is. Azután a szabadság eltiprásának kegyetlen és véres tragikuma következett. /Az 1956-os forradalomra emlékeztek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 24./
2009. május 25.
A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.
